Tényleg létezett a nőrablás? A monda szerint elrabolták a nőt, pontosabban Hunor és Magor rabolt nőt magának, feleségnek. Az ősi monda lehetett akár igaz is, de ma az iskolákban inkább csak a magyarság eredetének meséjeként jelenik meg.
Nyomozásba (kutatásba) kezdtem, hogy kiderítsem lehet-e valóságtartalma ennek a nőrablós, feleségrablós mesének. Egyúttal arra is választ fogunk kapni, hogy a világ változásával a házasságkötések hogyan változtak, valamint a társadalmi megítélés is markánsan ki fog rajzolódni.
A mese
Tekintsünk vissza az időben…
A történet röviden úgy szól, hogy Hunor és Magor új hazát keresve elindul otthonról. Útjuk során feltűnik egy szarvas, aki mindig eltűnik a szemük elől, így a vadászat sikertelen, de a szarvas egy csodálatos világba vezeti őket, ami letelepedésre és családalapításra alkalmas.
A családalapításhoz feleség is kell, ezért leányrablásra indulnak. Rabolnak, majd feleségül veszik a nőket és utódok is lesznek, ők a hunok és a magyarok.
Felelősen (tudományosan) gondolkodva ne fogadjuk el igaznak a mese azon részét, hogy nőt rabolnak, hanem keressünk írásos bizonyítékot arra, hogy milyen formában történhetett egy házasságkötés.
A bizonyítékot tovább vizsgálva és összevetve azzal, hogy néz ki ma a házasságkötés arra is megkapjuk a választ, hogy milyen mértékű a házasságkötések, esküvők változása.
A tények
Az életpályám során mindig kapcsolatban voltam a joggal. Alkalmaztam, alkottam és véleményeztem is jogi szövegeket, ezért esküvőszakértőként úgy gondolom, hogy írásos nyom kereséshez a jogi utat választom.
A kutatási módszer kiválasztása sikerrel járt, mert ráakadtam Szent István Király Dekrétomaira (Országos Széchenyi Könyvtár). Ennek a Második Könyv 25. fejezete a leányok elrablásáról szól.
Ezt olvashatjuk:
Ha ki a vitézek közül rút szeméremtelen, valamely leányt az ő szüleinek engedelme nélkül rablana feleségül magának, parancsoljuk, hogy adja vissza a leányt a szülőknek, ha mingyárt valami erőszakot mivelt volna is rajta; és a rabló tiz tinóval fizessen a rablásért, jóllehet azután meg is békéljen a leány szüleivel.
-
§. Ha pedig valamely szegény vagy közrendű ember indul ilyen cselekedetre, tegye jóvá a rablást öt tinóval.
Logikus feltételezés azt állítani, hogy azt kell szabályozni, ami létezik, illetve azt kell tiltani és büntetni, amin változtatni szeretnénk.
Ezek mentén, tehát megállapítható, hogy az államalapítást megelőzően létezett a házasság azon formája, amit nőrablásnak hívunk, hiszen Szent István intézkedett is ez ügyben.
Értelmezhetjük úgy is, hogy Szent István megengedte a leányrablást a szegényeknek és közrendűeknek 5 tinóért, a nemeseknek 10 tinóért.
Ugyanakkor az is következik a szövegből, hogy általában a házasságok szülői beleegyezéssel, konkrétan a lány szüleinek beleegyezésével történtek. Az ésszerű gondolkodásra támaszkodva feltételezhetjük, hogy István előtti időben a házasság lányrablással történő létrejötte általános talán nem lehetett, de gyakran előfordulhatott.
A mendemonda igaz: Valóban elrabolták a nőt
Ugyanezen gondolatmenetet követve és visszatérve Hunor és Magor történetére – a monda azon része, hogy a férfiak feleséget raboltak maguknak, igaz.
Az nem biztos, hogy Hunor és Magor rabolt, de az biztos, hogy előfordult és a szájról szájra szálló történetben lett egy kis színesítés, ami azt eredményezte, hogy konkrétan Hunorhoz és Magorhoz kötötték a nőrablás tényét.
Kutatásom során I. István utáni időszakot is vizsgáltam és megállapítottam, hogy szent királyunk után is létezett a nőrablás.
A Magyarság történelmében a nőrablás tényét bizonyítja Könyves Kálmán (1095 – 1116) 59. dekrétuma, amiben a papság részére osztja a nőrablóval szembeni intézkedést.
A kutatás ezen szakaszában egy érdekességre is ráakadtam…
- Lajos király (1342 – 1382) 1351. évben kelt dekrétum 17. cikkelye, ami lakodalommal kapcsolatos.
A nemeseket lakadalom idején ne kényszeritsék a vámhelyeken egy márka fizetésére.
Vagyis lakodalomba, mulatságba jönni-menni vám fizetése nélkül lehetett.
Aki nem rabolt nőt, az megvette
Eddig tehát azt tárgyaltuk, hogy a házasság történhetett szülői beleegyezéssel, valamint lányrablással, de volt egy harmadik lehetőség is, ez pedig a nővétel.
A nővétel, gyakorlatilag egy adás-vételi megállapodás volt, ami a fiús és a lányos ház családfői között jött létre. Ezt abban az időszakban arrhának nevezték. Ebből fejlődött ki a későbbi jegyajándék (jegykendő, majd jegygyűrű).
A kutatásom során világossá vált az is, hogy a házasság létrejöttéhez nem kellett egyházi, papi jóváhagyás egészen 1563-ig, amikor is a Tridenti Zsinat a házasság érvényességét egyházi áldáshoz kötötte. Ez a korszak szülte azt, hogy ünneppé emelte a házasságkötést.
A régmúlt történelmében történő visszatekintés még számos érdekességet rejt magában, azonban ez az 500-1000 év visszatekintés elegendő arra, hogy észrevegyük, hogy a mai világunk házassági szokásai teljesen mások.
A mai idők
Nézzük meg a nem olyan régmultat. Nagyjából az eltelt 100 évet is vizsgáljuk meg. Ehhez a jog mellet az irodalmat is szükséges segítségül hívni.
Annyi bizonyos, hogy erre az időszakra a magyar férfiak felhagytak a lányrablással, de előtérbe kerültek az érdekházasságok és a kényszerházasságok. Gondoljunk csak Móricz Zsigmond (1879 – 1942) társadalom ábrázolására és az 1920-as évek dzsentri világára, ahol a fent említettekkel találkozunk a regényeiben.
Ebben a korszakban erősödött a szüfrazsettek hatása és a nők jogainak követelése, ami fokozatosan kezdte kriminalizálni a kényszerházasságokat.
Ma már jogszerűen nincs nővétel és feleségrablás, azonban kényszerházasságok anyagi előnyökért vagy bizonyos jogokért előfordulnak. Az érdekházasság is létező jelenség, és elsősorban Európai Uniós jogokat kívánnak megszerezni vele.
A kutatásból nyilvánvalóvá válik, hogy folyamatos változás mutatkozik a házassági szokásokban és ami elfogadott volt az kriminalizálódott, áthúzódott a büntető jogba.
Ugyanakkor az esküvői szokásokban is változások következtek be.
Pár tíz évvel ez előtt az esküvő nagy kiadással járt, de nem számított luxusnak. Mára viszont szinte luxus kiadás lett az esküvő és a lakodalom, ezért gondolom és javaslom azt, hogy aki az esküvőjét szervezi vegyen igénybe tapasztalt esküvői szakembert.
A kutatást végezte és a cikket írta: Nagy G. Csaba esküvőszakértő
Azoknak segítek, akik a saját esküvőjüket szervezik, hogy ne legyen több elrontott esküvő.
Felhasznált források:
Szent István király dekrétumainak első könyve: https://mek.oszk.hu/01300/01396/html/01.htm
Szent István király dekrétumainak második könyve: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=03800025.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei
Kálmán 59. dekrétuma: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=09500059.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D2
Arrha: http://lexikon.katolikus.hu/A/arrha.html
kényszerházasság: https://korkep.sk/cikkek/regio/2021/08/06/komarom-mellett-kenyszerhazassagra-kenyszeritettek-egy-13-eves-lanyt/
érdekházasság: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/alhazassagok-vademelesi-javaslat
