Kényes dolog, amikor az esküvőt szervező elvált szülők gyermeke, meg szeretné hívni az egymással acsarkodó szüleit az esküvőre. A szülők nincsenek jóban, vagy a volt házastárs új párját egy kanál vízben képes lenne megfojtani…, mindezt még tetézik is.

A fenti probléma még azzal halmozódik, amikor meghívod az esküvődre, akkor zsarol. Nézd meg ezeket a mondatokat és látod, hogy igen jelentősen érzelmi zsarolásról van szó!

„Ha ott lesz az új nője (általában ezt csúnyábban mondják és egy fizetős szolgáltatást jelent, amit nő nyújt férfinak és azt is mondják, egy ősi mesterség), akkor én nem megyek!!”

„Ha ott lesz az új pasija, akkor engem ne is hívj!”

Ismerős valamelyik?

A válások száma több, mint 20 ezer évente (KSH adat), vagyis a probléma valós. A tapasztalatom is ezt erősíti, mert évről évre találkozom olyan párokkal, ahol fejfájást okoz, hogy lehet kezelni az egymással acsarkodó szülőket és megoldani, hogy balhé nélkül mindegyik ott legyen az esküvőn, majd a lakodalmon.

Ha tehetném, megszüntetném a szülők közötti gyűlölködést, ehhez a feladathoz még nőnöm kell 🙂 , azonban az egymást utáló szülők érzelmi zsarolása elleni intézkedésben van tapasztalatom és ezt megpróbálhatod alkalmazni az esküvőd szervezése során.

A kérdés nehéznek tűnik, azonban a megoldás a kommunikációban rejlik!

A helyzet az, hogy te mindegyik szülőddel jóban vagy, csak ők nincsenek egymással jóban. Előfordul az érzelmi zsarolás, amit neked lazán és könnyedén szükséges kezelned.

Például elmondod: nekem ez egy fontos nap, hiszen az esküvőmről van szó. Szeretném jól érezni magam és mivel te fontos vagy nekem, tisztelj meg azzal, hogy eljössz az esküvőmre és a másikat ott akkor úgy tekinted, mintha ott sem lenne. Te vagy az én édesapám / édesanyám, elvárlak az esküvőmre, nem kell nektek egymással beszélgetni és még teljesen más asztalhoz is fogtok ülni. A lényeg, ha nem szeretsz engem annyira, hogy uralkodj magadon pár órán keresztül, akkor inkább tényleg ne gyere.

Mi is történik ekkor?

A zsarolós labdát visszadobod, ezzel együtt a lelki furdalást is, hiszen a döntés mostantól nem a tiéd, hanem az érzelmi zsarolóé. Ééés az esetek nagy többségében részt vesznek az esküvő menetében és angyalian viselkednek az egymással acsarkodó szülők.

Akkor is működni szokott az ilyen kérés, amikor alkohol problémával küzd valamelyik szülő, viszont ebben az esetben a siker sokkal-sokkal kisebb, mint ha csak fegyelmezniük kell magukat.

Fontos a kommunikáció, vagyis az, amit szeretnél. Nem kell, hogy egymással beszéljenek, vagy táncoljanak és tartsák magukat az ígéretükhöz. Ez nem nagy kérés és csak egy kicsi önfegyelem kell hozzá.

Továbbá nagyon fontos, ha ilyen előfordul, a ceremóniamester elől nem szabad elhallgatni azt a tényt, hogy lesznek az esküvőben egymást utáló személyek.

Egy jó ceremóniamester tudni fogja, hogy mit kezdjen ezzel az információval, így erről most nem is írok többet. Ha esetleg jó ceremóniamestert, vagy vőfélyt keresel, akkor kattints erre a sorra.

(A blogcikket Nagy G. Csaba esküvőszakmai szakértő írta) 

Pin It on Pinterest