fbpx

A esküvőszervezés során érdemes átgondolnotok, hogy az ünnepi menüsor elfogyasztására kiválasztott helyre milyen módon történjen a vendégek beültetése. A könnyebb döntés miatt, most a welcome drinkkel egybekötött bevonulást SWOT analizáltuk:-) Apró kérdésnek tűnhet, de bosszantó, sőt kellemetlen helyzetek is kialakulhatnak, ha nem tervezzük meg az esküvőnek ezt a részét.

A welcome drinkes érkezés azt jelenti a gyakorlatban, hogy a fiatal pár bemegy a lakodalom helyszínéül kiválasztott vendéglátó egység (csárda, kuria, kastély, hotel…stb. engedjétek meg, hogy ezt a továbbiakban úgy nevezzem, hogy étterem) ajtaján, ahol a felszolgálók különféle italokkal (általában pezsgővel) várják a vendégeket. Az újdonsült feleség és férj megfog egy-egy italt és az érkező vendégekkel koccint. A koccintás és pár kedves szó után a vendéget a vőfély, vagy ceremóniamester a feldíszített étterembe irányítja.

Erősségek: Ez a fajta érkezés elegáns és nagyon udvarias, hiszen minden vendéggel találkoztok. A násznép minden tagja érezheti, hogy fontos.

Gyengeségek: Az étterembe jutás lassú. Az utolsó vendég még tele pohárral a kezében fog az asztalához ülni, míg az elsőnek már üres. Amennyiben még pohárköszöntőt is szeretne mondani az apuka, násznagy, vagy akár ti, lesz olyan, akinek üres lesz a pohara, ezért itt még egy kört fel kell szolgálni. Nem lehet pontosan meghatározni, hogy hányan nem isznak alkoholos italt.

Ha nincs ültetőkártya a vendégek oda fognak ülni, ahol helyet találnak, mert ti az ajtóban koccintgattok, ez kellemetlen helyzeteket teremthet, vagy nem sikerül az a szándékotok hogy összehozzátok a szingli barátnőt és a jóképű, de kissé bátortalan unokatesót. Az ültetési feladatot rá lehet bízni a vőfélyre, ceremóniamesterre, de ő nem ismer mindenkit név szerint.

ültetőkártya és köszönő ajándék kombinálva

Lehetőségek: Ennek a helyzetnek a megoldása, hogy ültetési tervet készítetek és ennek megfelelően ültető kártyákat helyeztek el. Az ültetési tervet elegáns táblán a bejárati ajtó elé érdemes kitenni, hogy a sorban állók már itt meg tudják nézni a helyüket. A terv egy példányát érdemes a vőfély, ceremóniamester feladatot elvállaló személynek odaadni, hogy bent a teremben segítse a helykeresést.

Veszélyek:

Mivel lassú a bejutás, annál az étteremnél ahol közvetlenül forgalmas utcáról lehet bemenni, nem biztos, hogy szerencsés választás ez az, Isten hozott igyál, megoldás. 🙂

Akkor sem szerencsés ez a „bevonulás”, ha az időjárási körülmény (zápor, hideg, fagy, tűző nap) miatt nagyon gyorsan szeretne bejutni az ember fia és lánya az étterembe.

Amennyiben túl sok idő telik el különböző szabadtéri programokkal és már nagyon kellene a toalett.

Pin It on Pinterest