fbpx

Amerikából indult hódító útjára a „Hiszünk a házasságban” mozgalom, amelyet Louisiana állam kormányzója indított el 1980-ban, majd 1983 óta február második vasárnapja lett a Házasság Világnapja. Ez idén február 8-ra esik.Tény, hogy a házasságkötések száma rohamosan csökken Európában és hazánkban is. Hazánkban a KSH adatait alapul véve 1980-ban 80.331 tíz évvel később 1990-ben 66.405, ismét tíz évvel később 2000-ben 48.110 házasságkötés történt. 2013-ban pedig csak 36.986 házasságkötést regisztráltak.

A nyolcvanas évek amerikájában ugyanezen tény miatt indult útjára ez a mozgalom. Szimbóluma egy férfit és nőt jelképező gyertya, amely azt fejezi ki, hogy a házastársi szeretet fényt áraszt a világra. Jelmondata: „Szeressétek egymást!”

A házasság világnapja logó

A házasság világnapja logó

Nézzük, hogy hatott a házasság nagyjainkra!

Kosztolányi 1926-ban a Nyugat 10. számában így vélekedett a házasságról:

„A házasság nem „elavult” intézmény. Elavult lehet egy „modern” vers, melyet tíz évvel ezelőtt írtak, egy százesztendős törvény, vagy egy ezeresztendős fölfedezés, de olyasmi, ami a föld teremtése óta mindig és mindenütt szükségszerűen megvolt, nem lehet elavult, mert benne gyökerezik az emberi természetben. Mióta a világ áll, támadják, de eddig nem találtak helyette jobbat. Derék csinálmány, mely ennyi kritikát kiállt. Ne feledjük, hogy Ádám az első férj s Éva az első feleség.” (részlet)

Deák Ferencről szóló anekdoták szerint, a „nemzet prókátora” a házasságról és a szerelemről kétkedve, mondhatni elutasítóan beszélt. Pejoratívan nyilatkozott, ha a nők hűségéről, a szerelemben és a házasságban tanúsított magatartásáról kérdezték.

Mikszáth Kálmán kétszer kötött házasságot, de ugyanazt a hölgyet (Mauks Ilona Mária) vette el. A házassággal kapcsolatos meglátásai számos művében fellelhető.

„A házasság olyan, mint a koszt: aki kocsmai koszton van, házi kosztra kívánkozik, aki házi koszton van, annak a kocsmai után fut a nyála.” Különös házasság 29. oldal

„Bizonyára egyike a legszebb dolgoknak ez árnyékvilágon a házasság. Isten ments, hogy ezt eldisputáljam az utánam következő nemzedéktől; mert ha már mi ittunk a suvikszos palackból, az adomabeli cigány logikája szerint, hadd igyanak ők is.” Tót atyafiak 3. oldal

A magam részéről hiszek a házasságban, melyet sokan sok-sok évszázada akartak és akarnak megdönteni, de nem döntetett. Hiszek benne, mert alapja a családnak, a család alapja a népünknek. Vigyázni kell, mert ha a házasság egészséges, a család is egészséges s így a nemzet is egészséges. Hiszem, hogy a házasság legerősebb alapja az ember maga, így elsősorban az ember önnön maga legyen tisztában saját erényeivel, hibáival s ne társát okolja ezért.

Pin It on Pinterest